Ha fentről nézek a billentyűzetemre olyan mintha a történeteim szőnyegét látnám... Kiterítve és összekeverve. Két dimenziós kirakó ez. És ha szépen összegyűjtögetem, az érzéseim fognak belőle három dimenziós élő szövetet alkotni. Történeteket. Meséket. Fájdalmat. Örömöt. Humort. Bölcsességet. Sebességet. Lassúságot. Becsületet. Kívánságot. Vágyat. Félelmet. Megértést. Zavarodottságot.
Jó lenne ha egyszer tényleg ez történne. Jó lenne ha egyszer egy regény szereplője lehetnék. Egy mesélő. Egy narrátor. Egy főszereplő. Valaki aki a történetet elejétől látja és benne él. Akit nem zaklat fel a szerelem. A halál. A bűn és büntetés.
Itt ólálkodik bennem megint az érzés. A csend és nyugalom utáni vágy. Ami már annyiszor felszakadt bennem: most megint ezerkarú szörnyként hangtalanul nagyra tátott szájjal ordít a lelkem előtt haladó árnyak után. Nem ijesztget. Fél. És a haláltól retteg.
Főszereplő vagyok, de ez a regény unalmas. Nem elég spontán. És a mindennapok szürke malma felőrli azt a kis izgalmat is. Az élet sóját vagy mit. Pedig ezer szereplő és ezer történet van itt bent. De valahogy lassan körvonalazódik hogy mi is fog történni. És nem vagyok elég biztos. A biztonságom függ valakitől. Függ valamitől. Az nem elég mégsem hogy érzek vaalmit. Mert mások nem ezt érzik. Hiába tapasztalok mindent ezen a világon a saját érzéseim, érzékeim szűrőjén át, ezzel csak félre vezetem magamat. Önáltató, félrevezető hibás ábrázolás lesz a vége. És én ezt nem akarom.
A fű illatára vágyok. Meleg délutáni napsütésre egy füves dombra néző teraszon. Fecskék csiripelésére vágyok. Pacsirtákra. És egy kedves mosolyra. Egy kedves és gyönyörű mosolyra. Nem vágyok szavakra. A tekintet és érzések biztonságára vágyok. Melankólikus, harmonikus de mégis falsnak tűnő vonósnégyes hamis gyönyört okozó békés hangja kell. Angyalok hangjával keveredve... Hogy fontos lehessek. A regényem főszereplője. Magányt nem ismerő. Magát nem figyelő.
Furcsa hogy mindez most megint itt van bennem. Csak pillanatra futottak át bennem ezek a gondolatok és már el is múltak. Mintha buszt váltanék. Az előbb még másfelé mentem. De a az ablakban elmosódó táj most már nem hasonlít azokra a sötétre bemocskosult gyárkerítésekre. Vidámabb vagyok. De még mindig gondolatok nélküli és üres.
Túl sokat tanulok talán. Legbelül nincs időm kikapcsolódni... A motor mindig megy. És hát ez a rész nem túl izgalmas. Szavakat magolni azért valljuk be egyáltalán nem érdekes... Még akkor sem ha japánul tesszük ezt... Bár azért akad egy két vicces darab... Álljon itt egy rövid lista a kedvencekből:
もしもし - moshimoshi - Halló?!
新聞 - shinbun - újság
蛸 - tako - polip
耳 - mimi - fül
桃 - momo - barack
えんぴつ - enpitsu - ceruza
父 - chichi - apa
母 - haha - anya
五日 - itsuka - ötödike
時々 - tokidoki.- néha
今 - ima - most
午後 - gogo - délután
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése